Fairy tale

- Most egy olyan történetet fogsz hallani, amit nem én találtam ki... Mindez megtörtént... Ha nem is pontosan így...

- Chris'! Ne légy hatásromboló! Mondd el a mesét Peternek, és feküdjünk le mi is. - a norvég férfi türelmetlenül szakította félbe a dán monológját.

- Azért maradsz meghallgatni? - Kérdezte a másik szokásos fülltől fülig érő mosolyával. A kérdezett nem felelt semmit, csak leült a kis, szőke, sealandi fiú ágyának sarkára. 

- Akkor kezdem... Az egész egy nagyon-nagyon régen történt... - fogott bele a szokásos mesélőhangján az előzőleg Chris'-nek nevezett férfi...

§

- Tündérek márpedig nincsenek! Makacskodott a dán lovag. 

- Vannak, ha mondom. Az álmaink megtestesítői. Téged is körülvesznek. Sokan vannak, és mind mosolyog. Csodálatos látvány. - a norvég lányt teljesen elbűvölte, amit látott. Egy férfi csupa ezüstszín páncélban, körülötte megannyi tündér, és ork mosolyog, nevet, és pajkos vidámságot mutat a külvilág felé. A szivárvány minden színében pompáznak.

- Nem hiszek neked! Bizonyítsd be.

- Figyelj... - itt a lány elakad. Még csak nem is tudja az idegen nevét, aki akár a Tündérkirály is lehetne. Mélyen elpirul butaságán, hogy csak így leszólított egy vadidegent.

- Chris'.- segítette ki a férfi a szörnyű nagy zavarban szenvedő lányt. Aki egyébként szintén gyönörű volt. Tejelszőke haja egyik oldalt a szemébe lógott, másik oldalt azniban egy kereszt alakú csattal volt hátratűzve.

- Chris'!- könnyebbült meg a lány. - Nem látod őket, ha nem hiszel bennük. Ez így működik. Próbálj meg egy icipicit megbízni bennem, és akkor látod majd őket. Amúgx pedig engem Lucynak hívnak.

- Szép...

- Hm?

- A neved. Gyönörű neved van.

- Nem én választottam. És ha ez egy bók akrt lenni, akkor harmetgyenge, hiszen nem én vagyok az egyetlen Lucy.

- Szép is vagy... De a hitemet nem tudod megtörni.

- Akkor mi szerinted egy tündér?

- Ezt neked kéne jobban tudnod, hiszen te is az vagy nem? Csak ideképzellek. Nemsokára felkelek, és rögtön el is felejtelek.

- Nem vagyok délibáb, hogy eltűnjek. Tündér pedig mégúgyse. Van egy hugom, aki otthon vár, szóval bocsáss meg, de nem fogom rádpazarolni az időm.- a lány nem tudta miért mondta el ezeket ennek a vadidegennek, mégis ösztönösen megbízott benne. Vagy a tündéreiben, melyek az ifjú álmairól meséltek neki. 

 Hátatfordított hát, és elment. Be az erdőbe, hogy gombát szedjen. A vitéz sok ideig csak állt, és nézte a helyet,ahol a lány bement a rengetegbe.

§

- Chris'! Peter elaudt. Mi is menjünk!

- Emlékszel még a végére?

- A mesének? Igen... A lovagom utánnamjött, egészen a házamig követett, ahonnan később egy palotába költöztetett engem, és a testvéremet. Igaz, már lakott ott egy félelmetes tekintetű férfi, de egyjódarabig ott éltem.

- Ennyi?

- Igen... Ez a vége.

- De szerelmes voltál belém? Nem így volt?

- Akkor még nem.

- Most?

- Erre neked jobban kell tudnod a választ. - mondta a mindig citombaharapott képű ember, majd egy puszit lehelt annak homlokára. A dán pedig egy pillanatra tényleg elhitte, hogy léteznek tündérek