Gilbert mint kerítőnő?

- Áááá... Nem megy! Soha nem fog észrevenni. Csak Romano érdekli, és... -igen, pont úgy van, ahogy gondoltam. Spanyolország leitta magát. Nem kicsit, nagyon. Ilyenkor pedig a szerelmi bánatáról szokott beszélni. Általában... Na jó, hazudtam, mindig. Mert ő szereti Franciast. Nekem pedig a csodálatos, és döbbenetes Poroszországnak nincs más dolgom, mint őt meghallgatni. Aztán pedig megveregeti a vállát, és lerészegedni vele együtt. Most viszont nem volt kedvem a piáláshoz...

Miközben Spanyolország nyavalygása szép lassan háttérzajjá halkult, végignéztem a bár vendégein. Sokan voltak. Annyira sokan, hogy még a mellettem ülő és folyamatosan pofázó Antonio elől is el tudtam volna bújni egyszerűen azzal, hogy elvegyülök a tömegben.

-HÉJJJ! Figyelsz rám, öregem!?! Döbbenetes, hogy elbambultál. - mondta a spanyol, majd letett elém egy hatalmas korsó sört.

- Figyelek, csak unatkozom egy kicsit. Kihívásra vágyom. - mondtam, mielőtt még végiggondoltam volna.

- Akkor oldd meg a problémáimat! Francis nem szeret, pedig folyton együtt lógunk!!! - és folytatódott a lelkizés. Ez azonban nem hagyott nyugodni. Oldjam meg a problémád? Rendben! Akkor tökéletességem összehoz neked egy randit azzal a nyavalyás franciával. (Félreértés ne essék, semmi bajom a barátommal Franciassal, de ha valaki 3 órán keresztül sírva panaszkodna valakiről, akkor már neked is eleged lenne belőle, mindegy ki az.)

- Antonio... - veregettem meg a vállát. - Holnap összehozok neked egy randit Franciassal.

- Tényleg? Ígéred?

- Vagy ne legyen hatalmasságom neve A-Csodálatos-Poroszország-Akit-Mindenki-Szeret-És-Tisztel!

- Nem is ez a neved. - szipogott.

- Ne törődj ilyen apróságokkal!

-De... - mondta, majd megrántotta a vállát. Elkezdett inni... Még többet. De legalább nem beszélt.

Én pedig elmentem haza, lefeküdni, hogy holnap mindenkinél nagyobb lendülettel vessem bele magam a „küldetésembe”. Mert hatalmasságom minden idők legjobb kerítője lesz..

*

Reggel van! Napsütésesmadárcsicsergős reggel. Rügyfakasztó hajnali szellővel (Nyár van, de ez nem fontos momentum. Mindenhol levelek vannak.).

Tökéletes idő a randevúkhoz. Spanyolország minden bizonnyal már hazament. Nem szokott reggelig piálni. Ezért irány hozzá. Kaparjuk összébb a másnaposságból. Vagy szóljunk Romanonak...

- Mit keresel itt?!? - hallom amint spanyol barátunk házához értem.

- Békével jöttem. Ébreszteni kéne Antoniot, és szólni neki,hogy randija lesz.

- Rendben... - mondja Romano, és leereszti apró kardját, ami tökéletesen illik méreteihez. - Amúgy mizújs Gilbert bá'?

- Semmi különös...

- És ki olyan hülye, hogy randizzon ezzel az idiótával?

- Még senki. Hatalmasságomnak köszönhetően Franciaország bá' lesz olyan hülye...

- Szívesen megnézném, de ez az idióta biztos nem engedi meg.

- És mégis mikor fogadsz szót ennek az idiótának?

- Igazad van... Pontosabb infók? Hol? Mikor?

- Még nincs, de majd jövök, legyen készen.

- Rendben. Viszlát Gilbert bá'!

- Bye, bye! - mondtam, azzal elindultam a hiányzó láncszemért... Hiszen eddig minden úgy történt, ahogy hatalmasságom eltervezte. Most pedig cserkésszük be azt a francia idiótát. Gyrekjáték lesz csodálatos személyemnek.

*

- Fancias, mi a véleményed Antonióról?

- Hm? MIért kérded? - kérdezte az én francia barátom, ai normális esetben az eddigi dumámtól már ráajtott volna mindenkire, még Gilbirdre is... És ezt nem csak légbőlkapva mondom.Egyszer tényleg megtette. Szegény azóta traumás, és pszichológushoz jár.

- Csak úgy... - mondtam, és elhezdtem tett innivalót. Na jó, sör volt, de országként a szervezetem hamarabb lebontja az alkoholt, mint hogy kiérjek a kapuig, nemhogy a kocsiig.

- Jó barát...

- Soha nem láttál bele többet,

- Nem rtelek Gilbert... Csak arra tudok gondolni, hogy... Mond csak, neked bejön Antonio?

- MIII?!? NEM!!! Hogy juthatott ilyen az eszedbe?

- Hááát, meglepően sokat beszélsz róla...

- De barátnőm van! Elizaveta!

- Akkor biszex vagy. Tudod megértem, hogy néha mindenkinek kell egy kis kikapcsolódás...

- Nem! Nem, nem, nem! Hagyjuk! Veled lehetetlen beszélni. Nem értem, hogy szerethetett bele Antonio egy ilyen-

- Várj! Antoniot mondtál? - vágott a szavamba, és megragadta a csuklómat.

- Igen... Őt... Szerinted miért tépem itt a számat, már három órája?!? Megígértem, hogy összehozok neki egy randit veled. De te olyan lassú elfogású vagy!!!

- Rendben, értem, igazad van. - sóhajtott ekkor belevágva szidalmaim áradatába, mely még csak most kezdődött el. - Bármit mondhatsz, meg is érdemlem, de megtennéd, hogy elfuvarozod Antoniot a házamhoz?

-Igen, persze! Mert csak hatalmasságomnak van kocsija hármónk közül. - mondtam, miután meghallgattam az én lassú felfogású idióta barátomat.

*

- ANTONIOOOO! - kiabáltam, amikor megérkeztem, és a nyomatékosság kedéért még dudáltam is párat. Spanyol haverom pedig fülig koszosan a veteményesből került elő. Munkaruhában.

- Mi az Gil'? - kérdezte szinte már ragyogva az örömtől.

- Mit jeletsen, hogy mi az?!?!? Randid van, te NAGYONIDIÓTA! Egyébként is, hogy nézel ki?

- Dolgoztam, most mi a bajod? - mondta, és vészesen közelített a kocsi ajtaja felé. Pont úgy, mint aki be akar ülni. A frissen tisztított autómba...

- Nem! - mondtam, mikor megpróbálta elkövetni azt a hatalmas hibát, hogy megpróbál beülni velem egy kocsiba, így. Egy gyors mozdulattal bezártam az ajtókat, még az előtt, hogy beült volna.

- Most mi van? El fogok késni!

- Francias megbocsájt 10 perc késésért, de én soha nem bocsájtok meg neked, ha így ülsz be a Gil'-be. (Gil' a kocsi neve. Poroszország magáról nevezte el. Legalábbis a saját neve női verziójáról. Gilberta)

- De...

- Tick-tack! Telik az idő! Mozgás, különben a te drága Franciaországod sem fog megbocsátani.

- Köcsög! - kiáltotta futtában miközben már a ruháit dobálta le magáról.

Kiszálltam a kocsiból, majd szétnéztem. Romano sietett a kocsi felé.

- Hátra ülsz, úgy, hogy ne vegyen észre. Értve vagyok?

- Persze Gilbert bá'!

- Úgy húzd meg magad, hogy még Magyarországot is felvesszük.

- Igenis. - mondta a pici olasz, és már bent is volt a kocsiban. Én is visszaültam, és pont mire végeztem a kis csirkefogóval jelent meg Antonio.

- Így már jó?! - kérdezte, amikor behuppant az anyósülésre.

- Szerinted hagynám, hogy beülj, ha nem lenne jó? Amúgy még elmegyünk Elizavetáért is, mert nekem is van randim... Egy lánnyal!

- Rendben... Várj, MI?!?

- Akkor hívom, szóval shhhh~ - hallgattatom el a spanyolt, akin annyira látszódott, hogy izgul, mint amennyire nem látszott Romano a mögötte lévő ülés alatt.

- ... - kicsöng...

- Halló? Ki az? - hallottam Elizabeth hangját, miközben közel 200-zal szálguldottunk az autópályán.

- Ha ló egyen zabot. Én vagyok, Gil'. Elugrok érted. Legyél kész. Madárlesre megyünk.

- Miért érzem úgy, hogy nem madárles? - kérdezte bözsi inkább magától, mintsem tőlem.

- Felmegyek érted! Puszi liebling!

- Szia! Majd beszélünk!

Csend... utálom ezt a kocsiban... Csak a motor zúgása hallatszik, és az ember egyszerűen nem tud mit csinálni.

- Ugye tudod, hogy Magyarország nagyon messze van? Így tényleg elkések. Ráadásul kirakhatnál Franciaországban, és még csak nem is lenne kerülő.

- Figyelj... Nagyszerűségemnek köszönhetően nem fogsz elkésni. Max magadnak köszönheted, ha megtörténik. Megüzentem Romanoval, hogy legyél kész.

- Igen, de pont most kell szüretelni a paradicsomot. nincs sok szabadidőm...

- Az kár... Láttad volna Francias arcát, amiokr mondtam neki, hogy bejön neked. Akkora tökpofát még életemben nem láttam.

- Hagyd abba!

- Hm... Miért?

- Cs-csak hagyd abba! Én sem nevetek Erzsébeten.

- Rendben, bocs, nem akartalak megbántani.

- Bocsánatkérés elfogadva. - mosolyodott el.

*

Amikor megérkeztünk Magyarország házához, megkértem Spanyolországot, hogy maradjunk a kocsiban. Én pedig ugrottam ki a kocsiból, és szaladtam az aprócska házhoz.

A kiskapu nyitva volt. Bementem. A bejárati ajtó szintén.

- Bözsi! Itt vagy? - kérdeztem, miközben bementem.

- Hülye kérdés! Nyitva hagynám a kaput, és az ajtót, ha nem lennék itt?

- Nem... Igazad van... Figyu, mondanom kell valamit, aminek téged ismerve örülni fogsz...

- Igen? A konyhában vagyok!

- Megyek! - mondtam, és mikor odaértem, egy óvatlan pillanatban elkaptam hátulról Elizabeth derekát.

- Te jó ég! Mit csinálsz?!? - sikította, majd egy serpenyővel hatalmasat vágott a fejemre.

- Aú! - tapogattam meg az ütés helyét. Igen... Itt púp lesz.

- Oh, bocsi, bocsi, BOCSI!!!

- Semmi baj... Kész vagy?

- Igen. Hova megyünk?

- Megnézni Antonio és Francias randiját.

- Randi? Szerelmesek, vagy csak elmennek inni?

- Eli... Mit hívnak randinak?

- Amikor szerelmesek is.

- Megbeszéltük.

- Shonen ai? Istenem, Gil' imádlak!

- Tudom, de menjünk, mert az egyik páciens már a kocsiban van.

- Miért nem ezzel kezdtél?!? Menjünk!

- Mintha lett volna esélyem ezzel kezdeni... - morogtam, de azért  elindultam az ajtó felé. És épp időben értem ki a kocsihoz, mielőtt Anonio elindult volna ki értünk.

- Erzsi, ülj be hátra, és próbálj nem reagálni arra, amit ott találsz.

- Rendi! - mondta, majd vidáman odaszökdécselt az ajtóhoz és beült.

- Én is elfoglaltam a helyem a kocsiban, és el is indítottam szegény kicsi Gil'-t (ami valljuk be, most meg volt rakva emberekkel rendesen.) Francis háza felé.

*

Este volt, amikor megérkeztünk.

- Antonio, szállj ki, és indíts a kapucsengőhöz.

- Rendben, és... Köszi! - mosolyodott el, majd velünk tovább nem is törődve rohant a szerelméhez.

- Minden utasunk figylem! Arrébb megyünk, lerakjuk a kocsit, és a hátsó kert felől közelítjük meg a házat.

- Igenis kapitány! - ugrott fel Romano az ülés alól, ahol eddig kuporgott.

- Hangosabban... - mormolta Magyarország az orra alatt, majd tökéletességem megkerülte az épületet, és learkolt. Végül a kert hátsó részéhez lopóztunk. Komolyan... Mi hárman olyan feltűnően lopakodtunk az ablakhoz, ami keresztül elméletileg láthattuk őket, mint elefánt a főutcán.

Először én tudtam belesni az ablakon: Spanyolország és Franciaorszá már nagyban csókolóztak.

A második leskelődő Erzsi volt: Francias benyúl Antonio pólója alá, és leteszi az eddig kezében tartott borosüveget.

Végül Romano látta meg hatalmasságom csodálatos kerítői pályafutásának eredményét: A két ember lezuhan a kanapé jótékony takarásába, és ki tudja mit művelnek ott...

Ez után két dologban biztos voltam:

1) Ez undorító, kihagyom a vacsit.

2) Soha többet nem leszek egyik ismerődöm kerítője sem. Túlságosan döbbenetes eredményt produkálok.