Komornyikja

Ciel csendben szuszogott az ágyban. Sebastiannak semmi kedve nem volt felkelteni gazdáját, azonban érzelmein felülkerekedve odasétált az ablakhoz, és elhúzta a függönyt. Ciel lassan megmozdult, majd kinyitotta a szemét. Morgott egy kicsit, majd hátat fordított a fényforrásnak. A komornyik tudta mit jelent ez.

- Se... Sebastian! - morogta Ciel, majd mégis inkább felült az ágyában.

- Yes, my Lord? - kérdezte a démon.

- Ma nem akarok sehova menni. Mondj le mindent!

- Yes, my Lord... - felelt Sebastian, éa már indult is volna elintézni teendőit, amikor ifjú gazdája ismét megszólalt.

- Ne menj! Ne hagyj itt! Egyébként is húzd el a függönyt! Ez így túl világos. Gyújts gyertyát!

- Yes...

- Ja, és ne formáliskodj. Most add önmagadat!

- Rendben gazdám. - mondta a komornyik, majd behúzta a függönyöket. Odasétált gazdája ágyához. Ciel szúrósan nézett rá

- Valami probléma van? - kérdezte a komornyik, akinek nem kis erőfeszítésbe tellett , hogy lehagyja az "úrfi" megszólítást.

- Szeretném, hogy idefeküdj mellém, azonban attól tartok, ilyen ruházatban nem engedhetem meg, hogy idegyere.- paskolta meg maga mellett a takarót a fiatal gróf.

Erre szebastian lerúgta a cipőjét, könnyedén kibújt öltönéből, és mellényéből egyaránt.

- Még mindig sok! - mondta az ifjú gróf.

Ez így ment egészen addig, míg a komornyik anyaszült meztelenül be nem feküdt gazdája mellé.

- Ha nekem így kell kinéznem az ifjú úrnak is... - suttogta a démon Ciel fülébe, majd bele is harapott az említett testrészbe.

- Mrggg... - nyögött fel az, akit teljesen felizgatott szolgája hozzásimuló meztelen teste. Na meg persze kezei, melyek önállósították magukat, és hálóingje alá be-be csúztak.

A komornyik levette gazdájától a ruháját, majd fejét maga felé fordította.Ajkait hosszasan nyomta a másikéra, végül azonban mégis elhúzódot. Ciel eddigre teljesen megszokta Sebastian nyelvének érintésést, így az kínzó hiányt jelentett számára. Nyúlt is a távolodó komornyikja után, de nem érte el. Hát, ha a fejét nem éri el, majd megy lejjebb. Oda is hajolt a "démonhoz", és szájába vette. Ekkor már ő is nyögdécselt, hiszen ifjú gazdája így kénysztette. Nem hagyhatta figyelmen kívül, hát megragadta a fiú fejét, hajánál fogva, ésmég közelebb rántotta magához.

Most azonban Ciel húzódott el tőle, kínozva ezzel a másikat. Hisz' tudta, mindketten elérték határaikat. Ekkor azonban Sebastian olya tett, amire Ciel nem számított. Pillanatok alatt hasra fordította őt, és már benne is volt. Az apró gróf ekkor érte el tetőpontját.

- Jó volt? - kérdezte a komornyik az alatta lihegőt.

Az nem felelt, csak a pírtól vöröslő arcát a párnák közé temette.

- Ezt igennek veszem. - folytatta a fent, majd szép lassan mozgatni kezdte csípőjét.

Ciel elméjét pedig ekkor teljesen elborította a fájgalom érzése. Mégse akarta, hogy véget érjen. Hiszen ki tudja, mikor lehet még egyszer ilyen közel titkos szerelméhez. Hát nem szólt semmit, csak megszorította a takarót, és erősen lihegett. Sebastiant azonban nem lehet átverni. Az ember legkissebb rezdüléseiből is olvas. Méghozzá nagyon jól.

- Fáj? -  mondta, majd egy pillanatra megállt.

- Dehogy... is... - lihegte Ciel

- Nem kell megtenned értem. - suttogta a démon.

- Tudom. - nyögte az ifjú gróf, s ezúttal ő mozdult meg.

- Tusom, de ezt akarom... Élvezem... - makogta, miközben teste vonaglott.

- Köszönöm! - mondta a démon, majd mielőtt újra mozogni kezdett volna, lágy csókot lehelt kedvese nyakára.

*

Új nap virradt a Phantomhive villában. Sebastian lassan lépkedett a folyosón. El sem hitte, hogy megtette. Egyszrűen nem emlékezett semmire. Ő teperte le kedvesét, vagy fordítva? Egyáltalán akarták mindketten? Vagy csak ő? Nehéz gondolatok ezek, azonban az előző nap mámorának elmaradhatatlan következményei.

Benyitott az apró gróf szobájába. Vasárnap lévén egy órával később jött a szokottnál. Ciel pedig már fent volt. Az ágy szélén ült, és mereven nézte a talajt. Töprengését még az ajtó csukódása sem tudta megzavarni.

- Jó reggelt fiatalúr! - szólt Sebastian jó komornyikhoz híven - töpreng valamin?

- Igen...

- A tegnapin?

- Igen...

- Megbánta?

- Nem... azon gondolkozok, vajon te megbántad-e?

- Soha nem tennék ilyet. - mondta a komornyik, majd meghajolt gazdája előtt, miközben szája szegletében mosoly bujkált.